Keretszámok ide-oda - a „romkocsmák félhomályában merengők”

Kiderültek a legújabb keretszámok, mondtam ez felháborító. Rögtön utcára! Mertem remélni, hogy nem csak nekem volt ez az utolsó csepp a pohárban. Láss csodát, így lett. Felébredt csipkerózsika álmából a fiatalság, és hirtelen felismerte, hogy igen, csak úgy lehet befolyásolni a politikát, ha politizálunk. Szerveződtek is egyre másra a fórumok, tüntetések, plénumok. Úgy gondoltam tehát, hogy én is leírom gondolataim. 

Örültem, lelkesedtem, hogy végre történik valami, hogy nem csak én mondom már, hogy ebből elég, hanem még velem együtt sok százan, talán ezrek is. De jó lenne végre vonulni, mutatni az utca emberének, hogy itt a fiatalság, él és élni is akar, itthon. Erre „sétáljunk” felkiáltásra megindul a tömeg és nekiveselkedik a városnak. Bejelentve? Nem? Mindegy! Miénk az egyetem, most már az utca is. Megyünk lelkesen és beleordítjuk a dermesztő hidegbe a fájdalmunk, elkeseredettségünk, de mégis lelkesedünk, hogy nem vagyunk egyedül. Egyetemista, középiskolás együtt. Felemelő érzés volt, valóban. Utána, amikor már nem tudtam tovább halasztani a vizsgára készülést, továbbra is zajlottak a tüntetések és ezek sok erőt adtak, hogy csak kicsit tartsak ki és mehetek vissza az utcára, mert ott vannak a többiek, akikkel közös az akaratunk. Vagy mégsem annyira közös?

Személy szerint nekem ugyanis elegem van abból is, hogy valaki az állam pénzén téblábol egy-két félévet az egyetemen aztán otthagyja, mert neki mégsem ez való, nem tetszik, nem bírja, nem érdekli, mégsem olyan jó buli stb. Hagyja ott, de akkor fizesse meg azokat a féléveket, ne károsítsa meg az államot, hiszen azokból a félévekből már nagy valószínűséggel sosem lesz diploma. Az menjen egyetemre, aki komolyan is gondolja, mert a sok lébecoló éppen azoktól veszi el a helyet a kurzusokra és vizsgákra jelentkezéseknél, akiknek valóban fontos lenne teljesíteni egy-egy tárgyat. Vegyük az én példámat. Földrajz szakon 150 fős egy évfolyam, ebből kb. 50-60 ember, aki tisztességgel tanul és állja is a megpróbáltatásokat, további 40-50 aki néha így, néha úgy tanul és rendre le is marad tárgyakkal.  Vannak továbbá a leszakadók, freestyleerek  (össze-vissza veszik fel a tárgyaikat), szabadon választható órákra vadászók (akik a kötelező órákból jóformán semmit sem teljesítenek) és a tucatnyi anonymus, rejtőzködő és egyéb láthatatlan lény, akik bár fel vannak jelentkezve egy-egy tárgyra, de csupán homályos történetek keringenek róluk, hogy mintha őt láttuk volna egyszer, de nem biztos. Ebből fakadóan, szerintem arra az 50-60 -legyünk optimisták-, legfeljebb 75 emberre van szükségünk, akik valóban veszi az akadályokat vagy többé-kevésbé tud haladni a tanterv szerint. A többi úgyis a „romkocsmák félhomályában mereng”, ami nem elítélendő, én is szeretek sörözni, de tudni kell, hogy mikor van itt a lazítás és mikor a tanulás ideje. Véleményem szerint tehát fele ennyi hallgató elég lenne egy ilyen szakra és akkor talán lenne presztízse is egy diplomának.

Azonban az, hogy pl. 800 természettudományos hely legyen az országban szintén elfogadhatatlan, mert így azok előtt is bezáródnak az egyetemek kapui, akik komolyan gondolják a tanulmányaikat, és teljesíteni is tudnák azokat. Kétlem, hogy a parlamenti sorokban ülő és a diplomájukért komoly tanulmányokat folytató politikusok színjeles eredményekkel büszkélkedhetnének, álszentség lenne tehát ezt számon kérni a fiatalságon. Mindig vannak olyan tárgyak, amik nem fekszenek, mert egyszerűen nem kapcsolódnak érdemben a szakon elvárható tudásanyaghoz, vagy csak nemes egyszerűséggel nem ez a részterület az, ami a leginkább felkelti a hallgató érdeklődését.

Nem értek egyet továbbá azzal sem, hogy jogász, közgazdász és egyéb más szakokon sem lesz államilag támogatott hely. Ezzel kizárja a tanulni vágyó, tehetséges, de szegényebb családból származó diákokat a kormány a felsőoktatásból vagy pedig olyat tanulhat ingyen amihez semmi kedve. Mert ne legyen olyan naiv senki sem, hogy egy ilyen család megkockáztatna akár egy gyermekre is egy Diákhitel2-t, mert a rezsiköltségeket is éppen csak ki tudják csengetni. A bizonytalanságból való kitörés egyik alternatívája volt a felsőoktatásba való bejutás, és mivel ez Magyarországon nem kevés családot érint, részben ezzel is magyarázható ez a soha nem látott méreteket öltő felháborodottság.

Felháborítónak tartom azt is, hogy éppen a jövő magyar értelmiségét képző intézményektől vonnak meg forrásokat, miközben kétes szerződések útján létrejövő vasútfelújításokra és autópálya építésekre, horribilis összegekbe kerülő kormányprojektekre és a legújabbkori cirkusznak számító stadionokra érdekes módon rengeteg pénz áll rendelkezésre. Fontos a cirkusz, de fontosabb a kenyér, hogy legyen majd mivel etetni a leendő családjainkat.

Ám az is képmutatás, hogy olyan ún. „hallgatói érdekképviselők” állnak ezeknek a függetlennek vélt megmozdulások élére, akik már sokadik éve indokolatlanul koptatják az egyetemi padsorokat. Persze, jó neki, kapja a pénzt, ingyenes kolihelyet és minek is akarná azt a diplomát sürgetni, érdekes az az alapszak még a 6. évben is, mindig lehet valamelyik tárggyal csúszni. Vannak kivételek is, de azért ez sok helyen tapasztalható. Kérdezem én, valóban ők képviseljenek minket és a céljainkat? Erre a mentalitásra van szükségünk?

Mindenki gondolja át szépen azokat a rigmusokat amiket egy-egy ilyen tüntetés alkalmával a szájukba adnak a rendezők, és józanon ítélje meg, hogy ő maga mivel ért egyet és mivel nem, mert sok dühös embert könnyű irányítani, pláne fiatalokat.

Vereckei Hunor