Szabad Palesztina Pécsett is

Csütörtökön Pécsett tartottak tüntetést az izraeli terror ellen. „Minden olyan embertársunk megjelenésére számítunk, aki valóban humánus módon, csendesen, tiszteletet tanúsítva egymás felé, tud velünk osztozni együttérzésében" – szólt a szervezők felhívása. És miután a Mecseki Láthatatlan szerkesztői e kritériumoknak megfelelnek, hát mi is elmentünk.

Amikor odaértünk érdekes kép fogadott minket. A Széchenyi tér lépcsőin két oldalt palesztin zászló, két hangszóróból zene szólt, a Horthy által városunknak adományozott örökmécses előtt apró fények. A felszabadulás szimbóluma. Mi felszabadultunk a szerbek alól, őket azonban még nem engedte el a zsidó állam fojtó karolása. A téren kevesen gyülekeznek.

Kis késés után a két szervező hölgy lép a mikronhoz. Beszélnek arról miért szervezték ezt a tüntetést. Felemlegetik az elmúlt napok eseményeit. Hallhatunk a Gázai-övezet blokádjáról. . Aranyosak, bájosak, de hogy mitől lesz a palesztinoknak jobb Gázában, az nem derül ki. Azaz ha eltűnik onnan Izrael, gondoljuk mi.

Utána Keswani Elian a palesztin nagykövet helyettes szól a tüntetőkhöz. Történelmi áttekintést nyújtott a palesztin-izraeli konfliktusról, Arafat haláláról. Szólt a Palesztin állam ENSZ-be való felvételéről is. Ez lenne az első lépés, hogy önálló, független országot hozhassanak létre. Itt jegyezném meg, Izrael létrejöttének az egyik feltétele volt egy palesztin ország létrejötte. Mint láthatjuk, az ENSZ határozatok a zsidó államra nem vonatkoznak.

A beszédek után mi is meggyújthattuk mécseseinket. A szervezők megköszönték jelenlétünket és mehettünk is haza.

Lehet-e a szívünk nyugodt ez után a tüntetés után? Gondolhatjuk, hogy mi mindent megtettünk azért, hogy a közel keleten ne halljon meg több gyerek? Ennek a háborúnak nincsenek valódi határai számunkra. Se földrajzi, se földrajzi, se politikai. Az internetet elárasztották a halottakról készült képek, a közösségi oldalakon százával osztották meg csecsemők tetemeiről készült fotókat. A baloldali zsidó áldozatot, a jobb oldali palesztint. Ha nincs határ, hát mi, magyarok, csinálunk. Pedig milyen egyszerű a képlet. Van egy brit gyarmat, amelyet országnak jelölnek a „kiválasztott népnek”. Egy gyarmat, amit egy nép hazájának tart és megvéd. Harcol házi készítésű rakétákkal Merkava harckocsik ellen. Vajon az az ember aki golyólyukgatta csecsemőkről tesz ki képet, felismeri, hogy valójában mi zajlik ott keleten? Vajon van bármi emberség abban, aki Izraelt támogatja ebben a háborúban? Vagy csak önön érdekeit figyeli emberi életeket semmibe véve?

Az események forgatagában ezeket a kérdéseket nem tesszük fel magunkban. Minek is? Kitesszük a képet, hogy ismerőseink láthassák milyenek is ezek a „szemét cionisták”, és éljük tovább életünket, immáron nyugodt lelkiismerettel. Háborodjunk fel, „büdöszsidózunk” és higgyük azt, hogy mindent megtettünk.

Azok az emberek ott a Gázai-övezetben szenvednek. Szenvednek most, szenvedtek tegnap és megnyugtatnám a kedves olvasó lelkiállapotát: szenvedni fognak holnap is. Ugyanúgy szörnyülködtünk az eseményeken most, mint 2009-ben vagy előtte. Halott gyerekek voltak akkor is és most is. Csakhogy a két nagyobb csetepaté között elfeledkeztünk azokról, akik minden nap a szabadságért küzdenek. Nem kell feltétlenül tüntetgetni, zászlót lobogtatni. Elég, ha három év alatt nem egyszer jut eszünkbe, hogy van egy keskeny földsáv a part mentén, ahol nap, mint nap küzdelem az élet. Ahol még biztosan ezrek áldozzák életüket hazájukért. Szabadságot Palesztinának!

Larax