Az utóbbi napokban mióta a
kormány nyilvánosságra hozta a felsőoktatás megszorításáról, illetve
a keretszámok csökkentéséről szóló híreket, szinte minden diák egy
emberként felháborodott. Sokat gondolkoztam ezen a kérdésen, és azon, hogy
írjak-e erről. Meghallgattam minden oldal álláspontját.
Beszélgettem a pécsi tüntetésekben résztvevőkkel, szervezőkkel éppúgy, mint
egyetemi oktatóval, illetve a nemzeti oldal véleményét is láttam. Végül
billentyűzet elé kellett üljek és leírni pár gondolatot.
Az első véleményem őszintén szólva az volt, hogy élből
elutasítom ezt az egészet, és egy bohózatnak tartom a diákok cirkuszát.
Némiképp változott a véleményem, azonban lássuk be és gondolkodjunk ésszerűen.
Ma a felsőoktatás sok tekintetben - tisztelet a kivételnek - egy vicc. Nem csak
az oktatás színvonalára és több esetben az oktatókéra gondolok. Ennyi diplomás
egyértelműen nem kell. Egy egész munkanélküli generációt neveltünk már ki és
minden fán szabad bölcsész, jogász meg közgazdász terem, miközben mérnökből hiány
van. Ezen egyértelmű, hogy változtatni kell. Azon is, hogy az az amerikai,
illetve nyugat-európai módi sem tartható fent, hogy minden fiatalnak
diplomáznia kell. Ha ez így marad, akkor ki teremt valódi értéket? Ki építi fel
az országot? Ki? Nagyapáink, sőt személy szerint az én szüleim se diplomásak,
mégis gondolkodó magyar emberek. Értelmiség. Ezt hangoztatják, hiszen ez a
réteg így sérül. De miért kellene egy diploma ehhez a
"státuszhoz"? Nos, a mai egyetemi fiatalságot látva, ismét tisztelet
a kivételnek, mit látunk? Egész héten alkoholizálnak, ne adj, Isten drogoznak,
és másnaposan bemennek egy-egy előadásra, sokan a 4 évet is 8 évig járják, a mi
pénzünkből. Aztán pedig elmennek külföldre, ahogy megvan a diploma és
ott kamatoztatják a tudást, amit itt szereztek. Ez sokáig nem mehet. Bohózat is
ez, hiszen csak tüntetnek, de kész megoldási terv nincs erre a helyzetre.
Ezek miatt tehát élből utasítottam el ezt a témát és látva a
pesti eseményekről készült felvételeket, ez csak még jobban erősödött bennem.
Azok az arcok, akik ott voltak. Nos, enyhén szólva sem az értelmiség sugárzott
sokak arcáról, inkább volt ez egy "érdekes" egyveleg a multikulturalizmus oldaláról,
amely nem változást akar, csupán anarchiát és balhét hoz. Menjünk be ide,
foglaljuk el ezt a hidat, meg azt, az egyetem a miénk! Hát nem az egyetem a
nemzeté, az egyetem a magyaroké. Aztán fellázadnak a gimnazisták is? Ez aztán
az összefogás! A jövőnkért mindent! Az ÉN jövőmért mindent. Ismét az egó, az ÉN
hatalma győz? Ez túlmutat ezen.
A mi jövőnk, a nemzet jövője
Nos, sok-sok negatívum
után elkezdtem körbetekinteni és, kérdezni. Olyan emberektől, akik
hasonló értékrendekkel, hazaszeretettel vesznek részt ezen megmozdulásokon.
Kaptam sok választ. Az egyik fő kérdés, hogy ha elérik a diákok a céljukat és a
keretszámot emelik, nem lesz tandíj, nem kell diákhitel, akkor mi lesz? Minden
tökéletes, leülhetünk a fotelba, mint aki jól végezte dolgát? Jövőnk
így már megfelelő alapokkal rendelkezik és nemzetünk sorsa
biztosított? Egyértelmű, hogy ez semmi! Ha ezek a fiatalok ezek után
azt mondják, hogy végeztünk, akkor el lehet felejteni a jövőt. Az '56-os
fiatalok példája mutatja, hogy a nemzet érdekeiért összefogva tényleg
lehet változtatni, de az ÉN céljaiért való harc eleve kudarc. Kielégítik vágyaink
és minden marad a régiben. Nos, beszélgetve a diákokkal sokan maradni akarnak,
itt diplomázni és egyetértenek azzal, hogy ezek után nem lehet kiszállni,
folytatni kell. Amennyiben valóban helyén kezeljük ezt a kérdést, akkor ez
tényleg komoly és igen árnyalt probléma. Igen komplex, hiszen az oktatás adta
nekünk legnagyobb tudósainkat. Nem lett volna Semmelweis Ignác, Szent-Györgyi
Albert és sorolhatnánk.
Két kezi munkásokra van azonban szükség, olyan emberekre,
akik tudnak építeni, teremteni valamit, amitől több lesz a haza. De mi kell
ehhez? Vissza kell hozni a szakmunkásképzés becsületét! Meg kell változtatni
azt az értékrendet, amely szinte elvárásként támasztja az ifjak elé a diplomát.
Emellett pedig a diplomások terén is azon karok kell, hogy előtérben legyenek,
amelyből hiány van. Egy nemzet életében a szükség mindent visz. Ez a nagy
liberalizmus, hogy mindenki azt tanul, amit akar, elvette az ész diadalát a
nemzet legfiatalabb tagjaitól. Elvakítja őket a nyugati
"kultúra".
Több oldalon részletezhetnénk azt, hogy az oktatás igazi
reformjával, újra divatba lehetne hozni kihalófélben lévő szakmákat, vissza
lehetne adni a valódi munka becsületét. A Munkaügyi Központok valóban értelmes
feladatokat láthatnának el azáltal, hogy a hiány szakmák fiataljait a megfelelő
területekre irányítják az országon belül. Valóban sorolhatnám. Azonban ezen
tervek kidolgozása nem az én tisztem. Amennyiben a diákság valóban komolyan
gondolja és értelmiségiként cselekszik, akkor lehet változás. Amennyiben
viszont az érzelmekre ható szalmaszálként ég ez a lelkesedés az
ifjonti szívekben és egyes elemek győznek az ész érvek felett, nem lesz
változás. Lehet, hogy sikerük lesz, de ez az Ő és nem a MI sikerünk. A nemzet
tovább veszti a valódi értelmiséget és tovább onthatja a semmit nem érő papírost
arról, hogy milyen okosak is vagyunk.
Természetesen továbbra is kint leszünk a diáktüntetéseken és
beszámolunk a pécsi eseményekről. Azonban ha a fenti gondolatokat nem fontolja
meg a diákság, akkor nem lesz változás. Szándékosan a diákságot emeltem ki,
mert a diákvezetők sok esetben sajnos egyéni érdekeiket szolgálják ki, vagy
esetleg a felsőbb politikai körökből jövő utasítások szerint cselekszenek.
Neveket szándékosan nem említettünk, de akinek inge az vegye magára J
Rónay
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése